És vannak rossz napok…

Lehet viccelni a betegséggel, sőt kell is. De vannak olyan napok, amikor nem sikerül. Egyszerűen ülsz, és nem tudsz semmit se pozitívan látni. Csak azért írom le ezt az egészet, hogy nehogy az gondolja bárki, hogy ez megy enélkül. Nem megy. Ezeken a mélypontokon át kell menni valahogy. Néha könnyebb, de általában kurva nehéz.

Kurva nehéz minden áldott reggel felkelni és beindítani magad. Kurva nehéz tornázni reggelente, hogy egyáltalán el tudj indulni munkába. Olykor ülni is nehéz. Mert az is fáj, vagy kényelmetlen, vagy csak egyszerűen nem jó. És ha jön a hidegfront, a melegfront, a ki tudja milyen front, akkor még rosszabb. Márpedig általában jön. Mert a front ilyen. Hogy jön. Mint a szomorúság. Igen, tudom utána meg jön Mikkamakka, de nem mindig jön higgyétek el. Mert néha neki is kell foglalkozni a többiekkel. 

És azoknak, akik ismerik a fenti érzéseket azt tudom csak mondani, hogy mikor úgy érzik, hogy semmihez nem tudnak nyúlni senkit nem tudnak felhívni, senkivel nem tudnak találkozni, akkor fogják magukat és írják le. Írják le úgy, ahogy jön. És talán könnyebb lesz. Egy icipicit. Nekem most könnyebb lett.