Örökbe kaptam,
Nem küzdök vele, inkább
Megszelidítem.
Lehet viccelni a betegséggel, sőt kell is. De vannak olyan napok, amikor nem sikerül. Egyszerűen ülsz, és nem tudsz semmit se pozitívan látni. Csak azért írom le ezt az egészet, hogy nehogy az gondolja bárki, hogy ez megy enélkül. Nem megy. Ezeken a mélypontokon át kell menni valahogy. Néha könnyebb, de általában kurva nehéz.
A múltkori pécsi sztori után - megismerkedés I-vel - most egy kaposvári történet következik. Itt sok emberrel megismerkedtem, hiszen két héten át minden munkanap benn voltam a kórházban. Sajnos nem aludtam bent, Úgyhogy most nem tettem szert olyan mélyreható ismeretségekre, mint Pécsen.
Azért Kaposvárra mentem, mert a pécsi neurológus azt...
Egy ember elmegy az orvoshoz. Az orvos megkérdezi, hogy mi a baja. Az ember azt mondja:
Most, hogy vége az első rehabilitációs körnek, jobb lett a mozgásom, de messze nem tökéletes. Emiatt próbálok mindennap sétálni 10-20 000 lépést. Ezt nyilvánvalóan nem tudom mindennap úgy megtenni, hogy ne lásson senki. Meg úgy sem tudom megtenni mindig, mint a pénteki videón. Minden áldott nap tehát végig kell mennem azon, hogy megbámulnak az...
Van egy könyv. Számomra viszonylag speciális, hiszen soha életemben nem voltam benne semmilyen könyvben. Egyszer benne voltam a HVG-ben. De az nem könyv. Ebben a könyvben összesen 13 ember története van benne. Nekem kicsit pátoszos, de mindegyik elejétől végéig igaz történet. 13 igaz történet arról, hogy van remény. Arról, hogy - szinte - bárhonnan...
Voltam Kaposváron rehabilitáción. Majd írok arról is, de az egész lényege, hogy tényleg meg kell tanulnom újra járni. Úgyhogy belekezdtem. A doki azt mondta, 10 000 jó lépés kell egymásután, hogy az agy megszokja az új mozgást. Bal és jobb lábbal is. Azaz:
Szeretném az elején leszögezni hogy nem értek a focihoz. Semmilyen szinten. Az átlagemberhez képest valószínűleg jobban értek a fénymásolókhoz, vagy bármihez mint a focihoz. Ezért aztán a minap úgy voltam, hogy egye fene, segítek kedves barátomnak, hogy a gyerkőce eljusson erre a foci bajnokságra, majd onnan haza, de tőlem ne nagyon várjon többet...
Aki azt gondolja hogy egy traumának csak sötét oldala van, az természetesen téved. Akárcsak pl. az, aki azt gondolja, hogy elég Istennek, Allahnak, stb. megköszönnie az élet ajándékait, és annak aki (Isten, stb. segedelmével ugye, de mégiscsak) rengeteget tett azért, hogy az ajándék létrejöjjön oda sem makkant.
Ezen a hétvégén nem voltam túl jól. Konkrétan nem volt kedvem semmihez. Így írni sem. Van ez így. Meg máshogy is. Szerencsére erre az esetre talonba tartottam egy ajánlást. Íme:
Most jön a sírás! Csak szólok.
Már megint Pécsen voltam. Ezt a várost nem tudom megunni. Imádom most, és mindörökké. Meg még két nap. Reggel szokás szerint 5 után, de 6 előtt felkeltem. Ilyenkor fogalmam sincs, milyen lesz a nap, egészen addig, míg fel nem állok. Ezen a hétfőn az derült ki az ágyból való kikászálódás után, hogy nem lesz egy jó nap. A szokásosnál is...
Ezt a szót, mármint a Lifehack-et a lányomtól tanultam. Valami olyasmit jelent, hogy valamilyen úton-módon átvered, meghekkeled az életet. A legkisebb gyerekem mesélt egy borzasztó vicces sztorit, és erre mondta a lányom. A sztorit sajnos a fiam személyiségi jogainak és a saját fizikai épségem megőrzése miatt (ti. mikor nagyobb lesz, emiatt meg ne...
Mint tudjuk, a Terminátor 3. lényegesen alulmúlta az előző két részt. Itt sem véletlen a cím. A 3. részben ugyanis kiderül, hogy az élet még DBS-sel sem fenékig tejfel.
And now, something NOT completly different:
Szerda reggel tehát értem jött a nővérke, akit addigra nagyon megkedveltem. Mint már írtam. Megkérdezte hogy szükségem van-e tolókocsira. Én mondtam neki, hogy nekem ugyan nincs, viszont amennyiben szeretné még délelőtt elkezdeni a beállítást a nővérszobában, úgy talán jobb ha mégis igénybe veszem. Ugyanis járni nem igazán tudtam. Beültem a...
Augusztus 5-én visszamentem tehát Pécsre, hogy beüzemeljék a ketyerét. Most nem volt akkora mákom a szobatársakkal. De persze röhögni rajtuk is lehetett. Velük már kevésbé. Volt a Vicces Bácsi meg az Ember, Aki Néz. Vicces Bácsi nem azért volt vicces, mert vicceseket mondott, hanem azért, mert vicceket mondott. Mindegyikben megungabungált valaki...
Miután egy-két nappal később felocsúdtam, a polgi és J is elmentek. A polgival nem marad meg a kapcsolat. Mondjuk nem is nagyon volt, mi megmaradjon. J-nal azóta is váltunk egy-egy üzenetet. Gy pedig ott vigyorgott a mellettem lévő ágyon.
Aztán f10-10 körül kezdetét vette a 2-2,5 órás, életem remélem legizgalmasabb délelőtti programja. Minden lépés előtt részletesen elmondták, hogy mi következik. Azt nem tudom, hogy a bent lévő 2-3 gyakornok miatt, vagy amúgy is így szokták, mindenesetre szuper volt. Minden dokinak ezt kellene csinálnia.
Dr. Balás, aka A Tanár Úr első találkozásunk végén még a lelkemre kötötte, hogy menjek el egy góckutatásra. Pontosabban több góckutatásra. Fogászat, Fül-orr gégészet, Urulógia, Hasi ultrahang, mellkas röntgen. Asszem más nem volt. A fogászaton találtak egy begyulladt fogat, azt kezelni kellett, úgyhogy emiatt nem tudtam azonnal bejelentkezni a...
Egy kis intermezzo, mert sokan érdeklődtek, hogy milyen volt a műtét, meg ilyesmi. Ugyan már legalább 10-szer elmondtam, de egyrészt, maradjon meg az utókornak, másrészt meg biztos van olyan, aki még nem hallotta. Hallani most sem fogja, legalábbis tőlem nem, de olvashatja, vagy felolvastathatja valakivel, és akkor akár hallhatja is.
Szerencsére valamivel beljebb, az első nagyobb épületnél egy tábla jelzi, hogy többek közt (értsd ezalatt: nagyjából az összes kórházban megtalálható osztály és intézet neve ott sorakozik a táblán) a neurológia is itt van. De ilyenkor úgy fellelkesül az ember, mint mikor sikerül bepasszintani egy elemet a telefonon a Tetrisbe a klotyón ülve, és...
De térjünk vissza a blog fő témájához, amit elejtettem valahol korábban. A Parkinsonnal eltöltött éveim történetéhez. Ott tartottunk, hogy kaptam egy diagnózist. De arról nem beszéltem, hogy kitől. Nos, ma már tudom, hogy ő a Parkinson hazai pápája, a csimborasszó, a magyar sztár. De ezt akkor még csak nem is sejtettem. A korábban említett nagyon...
Én persze naivan azt hittem, hogy egyszer végigmegy az ember ezen a rögös úton, aztán minden szép és jó lesz, jön az elfogadás, a nirvána, és Teréz anya meg a Dalai Láma között ülök majd a megvilágosodottak csarnokában until the end of the world plus two days.